Nos ki is vagyok én? Tulajdonképp én sem tudom erre a kérdésre a választ. Ennek a blognak pont ez lenne a célja, hogy egy eszköz legyen ebben a felfedezésnek folyamatában.
Egy pár klisé amit esetleg jó (vagy egyeseknek szükséges, mert muszáj mindent beszorítaniuk egy adott dobozba) tudni rólam a következők:
vegetáriánus vagyok (lakto-ovo, nem a radikális fajta)
jelenleg pszihológiát tanulok-később remélhetőleg pszihológus leszek
kezdő szkeptikus (de nem elég inteligens ahhoz, hogy jól, gyorsan és látványosan csináljam)
politikai nézeteim nem kialakultak, de eddigi információim szerint leginkább liberálisnak lehetne nevezni őket
valamint alapvetően nagyon kiváncsi természetű vagyok, értsd minden érdekel (legfeljebb nem értem meg amikor magyarázzák, de nagy érdeklődéssel végighallgatom).
Más fontos dolgokat a blogból lehet megtudni persze, mert ez a célja.